Dr. Ferencz Jácint PhD ügyvéd egyetemi tanulmányait 2004-ben fejezte be az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának győri képzési helyén. 2003-04-ben Németországban az FHTW Berlin és a DAAD ösztöndíjasa gazdasági jog (Wirtschaftsrecht/Business law) szakirányon. 2004-től kezdődően az ELTE-ÁJK Doktori Iskolájának hallgatója, ahol 2007-ben abszolutóriumot szerzett. PhD-disszertációját 2014-ben védte meg summa cum laude eredménnyel a Széchenyi István Egyetemen. Tanszékvezető egyetemi docens a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszékén, 2013-ban a Hochschule für Technik und Wirtschaft Berlin (Németország), 2014-ben a Karl-Franzens-Universität Graz (Ausztria) munkajogi vendégoktatója.
Átfogó kutatási témája, amely a doktori disszertációjának a tárgya is: az atipikus munkaviszonyok. Ezen kívül a munkaerő-piaci esélyegyenlőség és a munkajogi felelősség, valamint a munkajog gazdasági összefüggéseit kutatta. Rendszeresen publikál munkajogi szakfolyóiratokban, előadásokat tart. Állandó tagja a Magyar Munkajogi Társaságnak, a Magyar Jogászegyletnek, rendszeres résztvevője a Veszprémi Akadémiai Bizottság Gazdasági és Polgári Jogi Munkabizottságának, 2014 óta a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara Oktatási Bizottságának elnöke. A Pannonhalmi Szent Márton Borrend tagja.
Ügyvédjelöltként dr. Pardavi László ügyvéd irodájában dolgozott Győrben, 2010 óta egyéni ügyvédként a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara tagja. 2013-ban dr. Fodor T. Gábor és dr. Kun Attila munkajogászokkal megalapították a Győrben és Budapesten is irodát működtető Ferencz, Fodor T., Kun & Partners Ügyvédi Társulást, melynek vezető ügyvédje. Számos hazai és külföldi ügyvéddel, ügyvédi irodával együttműködve irodája teljes körű jogi szolgáltatást nyújt magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt.